"Még mindig jobb utolsónak lenni, mint MTK-snak!"

A hideg, a szurkolói busz hiánya és Budapest illetve Kaposvár közötti távolsági közlekedés súlyos hiányosságai miatt igen csekély létszámú farkas jelent meg a Hungária körúti sporttelepen, de szerencsére kiegészültünk két vikinggel. Írhattam volna azt is, hogy "szebb napokat látott" stadion, de  valótlant nem akartam rögtön a beszámoló elején állítani.

Edzőmeccs: NK Zagreb

A vasárnap délutáni időpont és a csontig hatoló szél nem kedvez a meccsnézésnek, de mégis csak egy horvát elsőosztályú csapat vendégeskedett nálunk így páran kinéztünk az edzőmeccsre, amit kivételesen a stadionban tartottak. A meghirdetett kettő órás kezdési időpontban semmi jele nem volt annak hogy itt mérkőzés lesz, lassan azonban érkeztek a játékosok melegíteni. Végül fél órás késéssel ugyan de elkezdődött a meccs.

Közlemény

Közlemény

Az országos szurkolói szervezet megalakításán fáradozó magyar szurkolótáborok mély megrendüléssel fogadták a veszprémi játékosokat ért szörnyű támadás hírét.
A történtek miatt részvétünket fejezzük ki Marian Cozma családjának, hozzátartozóinak, a Veszprém csapatának és szurkolóinak, valamint minden sportbarátnak.
A sérülteknek mielőbbi felépülést kívánunk, elvárjuk az események pontos kivizsgálását, az elkövetők gyors kézrekerítését és szigorú megbüntetését!

2009. február 8.

a magyar szurkolótáborok

2. Szurkolók Labdarúgó Kupája - Szombathely

A tavalyi évhez hasonlóan idén is Szombathelyen volt az első fontosabb, futballhoz kötődő közös program a csoport életében, miután ismételten meghívást kaptunk a helyi ultrák által immár második alkalommal megszervezett Szurkolók Labdarúgó Kupája elnevezésű teremlabdarúgó tornára. Aki esetleg nem emlékezne rá, és lusta visszakeresni a honlapunkon, azok kedvéért megemlítem, hogy bár az előző szezonban reményt keltően kezdtünk, mégis a torna végére az utolsó helyen végeztünk, amit a szemtanúk leginkább az elfogyasztott alkoholtartalmú italok mennyiségével hoztak összefüggésbe.

Vendégünk volt a Nafta Lendva

Jó egy órával a meccs előtt a cseri pálya bejárata előtt gyűltünk össze, a WW-ből összesen ketten. Mivel még messze volt a kezdő sípszó ittunk egy sört a jól bejáratott kocsmában és visszatértünk kezdésre. Meg kellett állapítanunk, hogy a műfű ugyan tökéletes az edzőmeccsre, azonban a pályát körülvevő sártenger nem kedvez a nézőknek. Összesen közel kétszázan tolták későbbre az ebédet és jelentek meg. Időközben a WW létszám is megkétszereződött, de nem jöttünk annyira lázba mint a legutóbbi cseri meccsen.

Rákóczi – Dunaferr 2-2

Csapatunk idei utolsó Ligakupa mérkőzésén azt a Dunaferrt fogadta, aki a sereghajtó a csoportban, ezért reménykedtünk is egy fényes győzelemben. Csoportunkból páran úgy gondoltuk, hogy kilátogatunk a mérkőzésre, aminek a Cseri úti műfüves pálya adott otthont. Mi hárman a város szívében találkoztunk és onnan indultunk meg a cseri „gettó” felé, közben még páran csatlakoztak hozzánk és ezután neki is kezdtünk a számunkra már-már szokásos meccs előtti bemelegítésnek. A meccs kezdő sípszavát még a sörünk mellett ülve hallottuk meg, ezért gyorsan át is siettünk a pályához. Ekkor elfoglaltuk helyünket az ellenfél kapuja mellet, azt remélve, hogy ma több góllal nyerünk, de hát nem így lett. A félidő előtt még felszerelkeztünk egy fél rekesszel a híres pécsi sörből, hogy ez által is pusztítsunk mindent, ami pécsi :).

Kiestünk a kupából, de stílusosan

Összesen négyen futottunk össze a Magyar Kupa visszavágó előtt a meccsnek otthont adó Hidegkúti stadion tőszomszédságában lévő kocsmában. Valahogy sosem mozgatja meg az MTK elleni mérkőzés a kaposvári szurkolókat. Aki eljött az viszont jól szórakozhatott. Pár sör elfogyasztása után átvettük jegyeinket, majd naívan a vendégszektor felé vettük az irányt. A szektor hatalmas vaskapuja azonban zárva volt.

Honvéd-Kraci 2-1

Az utolsó két meccsünkön 4-4 gólt sikerült szereznünk így ha nem is könnyen, de hozni a mérkőzéseket. Az előzmények miatt természetesen győzni érkeztünk Kispestre, de sajnos ez nem sikerült.

III. ker meccsen

A farkasfalka két tagja az utolsó forduló után is a fővárosban maradt, így arra gondoltunk nézünk még egy kis focit, így kinéztünk a nagymúltú III. kerület Törökbálint elleni meccsére ami talán több izgalmat hozott mint a Hovéd - Kraci meccse. Először is alig találtunk kocsmát ami aggodalomra adott okot már a mecs előtt, végül betértünk az Óbuda sörözőbe ami igencsak megfelelt a szánk ízének. Alig egy percel a kezdő sípszó után beértünk a stadionba, és egy nb1-es vendégjegy áráért megvettünk egy belépőt, egy sálat és egy sört.

Rákóczi - DVSC 0-1

A bajnokság soronkövetkező mérkőzésén azt Lokit fogadtunk a cukorgyári gödörben, ami már több kaposvári kötődésű játékost is a soraiban tudhat.

Jegyvásárlás közben összefutottunk pár debreceni szurkolóval, akik köszöntek, és ezzel el is mondtam minden konkatust ami a két tábor közt zajlott. Közepes létszámban képviseltettük magunkat a kapu mögött, de viszonylag jól ment a szurkolás. A debreceniek nem erőltették, csak a harmincadik percben szerzett vezető góljuknak örültek hangosabban. Ezzel be is állt a végeredmény, bár akkor még bíztunk benne, hogy csapatunk diadalmaskodni tud. Bevetettünk több zöld füstöt, pár görögtüzet, majd a mérkőzés végéhez közledve még egy turnus füst következett. Fáradozásaink azonban nem hoztak eredményt.

 

 

Galéria