Mindig veletek: Zetelakától Bora Boráig!

Honlapunk talán legfőbb hiányossága, hogy a képgalériánk finoman fogalmazva is foghíjas. Dolgozunk az ügyön, de egy tucatnyi esztendő képanyagát összeszedni, szkennelni, rendezni, feltölteni, egységesíteni elég nagy munka.

Közgyűlésre készül a Rákóczi

A Kaposvári Rákóczi FC éves közgyűlését, mely egyben tisztújító közgyűlés lesz 2008. június 25-én 18.00 órától tartja a Clubházban. Torma Kálmán Elnök Úr és az elnökség egy évvel ezelőtt meghosszabított mandátuma lejár, emiatt új vezetőség megválasztására van szükség. Az elnökség háromtagú jelölőbizottság felállítását indítványozta, melynek tagjai: Horváth Szilárd a Somogy Megyei Ügyészség Főügyésze, Simiglai József a csapatot üzemeltető Kft egyik tulajdonosa, valamint Győri Gábor az FC elnökségének tagja.

Rákóczi FC- Nyíregyházi Spartacus 1 - 1

Gödör: 2500 néző 

Az első, azaz az első hazai forduló után végre ismét szombaton játszhattunk bajnoki mérkőzést, nem reggel, nem ebédidőben, hanem úgy, ahogy azt kell, koraeste. 

Remek kis focihoz való nyárias időben minden adott volt egy jó mérkőzéshez. Már dél körül korsót ragadott a társaság gerince, és azt tette, ami elengedhetetlen egy igazi kaposvári szombat délután hangulatához: jó levegőn, jó társaságban öblögetett hideg sörökkel napfénytől ragyogó kerthelyiségben. 

Vasas- K. Rákóczi FC 1-2 (1-1)

Pest-Buda az Angyalok földjén az Úr 2008.ik esztendejének ötödik hónapjában az tizedik napon. A lovagi ütközetet egyezer és ötszáz bátor ember és asszony tekintette meg. 

Vezette: a bíró, az asszisztensek segedelmével

Angyalöld védelmezői (Vasas): Kapus-Védő, Védő, Védő, Védő,-Középpályás, Középpályás, Középpályás, Középpályás,-Támadó, Támadó 

K. Rákóczi FC-Budapest Honvéd 1-0 (1-0)

Gödör 1970 néző, 10 szurkoló a hazai ill, 20 a vendégszektorban 

Kraci: M.Á-G.T.,Z.K.,P.V.-L.d.S.,M.B.,N.O.,SZ.D.,P.A.-O.L.,A.A.d.S.

Honvéd: sok fekete, kevés fehér 

Vezette: deméghogy!. Segítők: azok nem voltak!

Győri ETO- Kaposvári Rákóczi FC 1-1 (0-0)

Arrabona 2000 néző (jóindulattal) 

Sporik: Fábián, Varga, Ortó 

Ők. Stevanovic-Nikolov, Supic, Stark, Völgyi - Koltai, Eugune, Józsi, Tokody (Böőr)- Brnovic, Pákolicz (Bajzát) Ő Mesterük: Egervári S. 

Mi: Milinte Árpi (sálálálá)-Graszl K., (Pest Kiki), Zaci, II. Petrók V.- Da Szilva (sic), Győzi, Maróti a daliás, Szakály Dini (Obric), Pityesz-Lóri, Szoszi Mi mesterünk: Prukner Laci 

MTK -Rákóczi FC 3-2

BKV sztrájk ide vagy oda három kaposvárinak azért sikerült eljutnia péntek este a Salgótarjáni úti, szebb napokat is látott stadionba, ahol kedvenc zöld-fehér csapatunkat az MTK fogadta. 

A vendégszektor üresen kongott, összesen 13 jegy talált gazdára, ebből hármat vissza is váltottunk és a biztonsági szolgálat figyelmetlenségét kihasználva ingyen tekintettük meg a mérkőzést. Viking barátaink is csatlakoztak hozzánk, ugyanakkora létszámmal mint amivel a WW képviseltette magát. 

Kaposvári Rákóczi FC-Zalaegerszegi TE 0-2 (0-1)

A szerdai kupameccs után nehezen találtam szavakat, hogy kifejezzem csalódottságomat a csapat játékát illetően. Most többszörösen is nehéz a mérkőzés bármely momentumáról pozitív hangnemben írni. Kezdhetném azzal, hogy a hétfői nap nem meccsnap, bármit is mondjanak az mlsz-ben és a sport tv-ben. Az igazi szurkolóink nagy része itt sem tud lenni, mert a tanulás és a munka elszólította a lehetőségek városából. Az itt élők pedig olyanok, mint a Borsószem királykisasszony a mesében, szinte keresik a kifogásokat, hogy miért ne menjenek ki megnézni azokat, akik elvileg a kedvenceik.

Galéria