Itt vagyKispest Honvéd - Rákóczi (3-1)
Kispest Honvéd - Rákóczi (3-1)
Újabb szezon kezdődött a mi kis sárga, savanyú, szeretni való bajnokságunkban. Hála a döntéshozóknak, idén is az év legforróbb hónapjára esett a választás, amikor minden divat békésen kortyolja otthon a sörét a tv előtt, céronáldó madridi szappanoperáját nyomon követve. Minket azonban sem a selyemfiú, sem pedig a sport 1 közvetítése nem tántorított el, így egy kocsival vágtunk neki az idény első túrájának Kispestre.
Az út eseménytelenül telt, és még egy rövid balaton parti kitérőt téve is fél órával a kezdés előtt a helyszínen voltunk. Az új idény két fontosabb változást hozott a csoport életében, egyrészt elkészült az idegenbeli drapink, másrészt pedig új előénekest avattunk a honvéd otthonában. Pesten a WW helyi erőivel és a "táboron kívüliekkel" kiegészülve, körülbelül 30an gyűltünk össze a vendégszektorban. Mivel a hazaiak továbbra is bojkottálják a szurkolást a Bozsikban, ráadásul a főtribünön sem gyültek össze ezernél többen, elég gyér hangulatban kezdődöttt a találkozó. A csapat új mezszponzora is itt debütált, így először láthattuk a rákóczit csíkos mezben. Szerencsét sajnos nem hozott, és bár 12 ember ellen sem adta könnyen magát a csapat, végül 3-1-es vereséget szenvedtünk, így a Bozsik továbbra is bevehetetlen erődnek tűnik számunkra. Tisztességgel végigszurkoltuk azért a meccset, kaptunk mi már itt többet is... :D
A lefújást követően a csapat megköszönte a buzdítást, az autós szekció Kaposvárra, a csoport másik része pedig Erdélyországba indult. Túl vagyunk tehát a szokásos színtelen-szagtalan szezonkezdésen, nincs más hátra, mint hogy a tábor és a csapat is felpörögjön.
B.T.
