Itt vagyTörténet

Történet


Magyarország stadionjaiban a rendszerváltást követő időszakban robbanásszerűen kezdtek el szaporodni a külföldi minták alapján a lelátói csoportok, vagy inkább csoportocskák. Az országban a kispesti URB csoportot tartják az első szervezett brigádnak 1991-ből, de gyakorlatilag egy időben jöttek létre a csoportok az ország nagy részében. Ennek az oka az, hogy szurkolói az „ultra” kialakulása előtt is voltak a csapatoknak, csak nem voltak szervezettek.

Kaposváron 1994-ben ütötték fel a fejük az első drapériák, majd 1995-ben, a csapat játékának köszönhetően állt össze nagyobb társaság Arany Horda néven, ami a WW „jogelődjének” tekinthető. Én is ebben az időben hoztam meg azt az – úgy látszik meghatározó – döntést, hogy a kapu mögé állva buzdítom a Kaposvári Rákóczit. A WW megalakulásának időpontja az 1996. október 6-án, az aradi vértanúk gyásznapján a Budafok ellen lejátszott másodosztályú TV-s meccsünk, amin piros-fehér-zöld füsttel ünnepeltünk. Azonban ez később lett fontos, több drapi is kinn volt az nap, hogy párat említsek: Green Lions, Süd Gruppe, és a már említett Arany Horda. Tehát aznap senki nem monda, hogy mostantól mi leszünk a WW, meg hogy fekete-fehér lesz a csoport színe, csak akkor az volt a legszebb, legújabb, legnagyobb drapink. Gyanítom ugyanaz zajlott le kicsiben az ultra mozgalomban, mint Európa nemzeteinek kialakulásakor nagyban. Az „ősidőkben” mindenki tette a dolgát, és csak később lett fontos egy saját öntudat kialakítása. Vannak olyan csoportok az országban, akik csak egy-két éve alakultak, de az első időkhöz kötik magukat, amikor kinn volt egy drapi a csapatuk meccsén, noha semmilyen kapcsolat nincs az akkori és a mostani tagságuk között. Mi ebbe a hibába nem akartunk beleesni, bár 1996 előtt is volt szurkolói élet a városban.

Amikor aztán 2000 körül zömmel kicserélődött egy generáció (a mostani csoport gerince abban az időben állt közénk), fontossá vált, hogy saját történetünket tisztába tegyük. Akkor azt a szimbólikus dátumot tettük meg az alapításunk ünnepévé, amikor először kikerült a WW drapi a kerítésre, tehát amióta egy jelkép alatt folyamatos a csoport működése. Ez volt a mi „államalapításunk”. A névnek tehát sok jelentősége így nincs, talán akkor megtetszett annak a srácnak, aki az első drapit csináltatta. 2006-ban, a tizedik évfordulónknál komolyan felvetődött az, hogy nevet változtatunk, és magyar névvel szurkolunk tovább, azonban ezt a hagyományaink tisztelete okán elvetettük. Viszont az óta a csoport „hivatalos neve” nem White Wolves, hanem White Wolves Ultras Kaposvár 1996.

Galéria