Fordulóról fordulóra: 2009 ősz

Előre szólnék, hogy aki nem szereti a hosszabb terjedelmű írásokat, az ugorjon nyugodtan az utolsó két bejegyzéshez, a lényeg ott van összefoglalva.
A tavalyi szezon után egy nyugalmas unalmas új elé néztünk, hiszen pécsi „barátainknak” ismét nem sikerült a feljutás, a maroknyi szurkolóval rendelkező siófok illetve reac pedig kiesett (bár ez utóbbi csapat legénysége a kezdeti bátor írogatás után már nem nagyon hallatott magáról). Így a szezon előtti célokban az idegenbeli túrák létszámának növelése, és a minél jobb hangulatú hazai meccsek voltak az elsődleges célok. Lássuk, sorban hogy buktuk be a dolgot.

Nyáron a felkészülési meccsek közül egy zentai idegenbeli mérkőzésen képviseltette magát a csoportunk, különösebb említésre méltó esemény nélkül.
Ami a csapatot illeti, mint minden fél évben, ezúttal is érzékeny veszteség érte a keretet. Obric haza szerződött, Bozovic a "kibaszott" Brugge-be ment, a robogó svédet pedig visszarendelte a Kispest. Visszajött a közönség kedvenc Maróti, Bank illetve Milinte trió, rajtuk kívül pedig főleg fiatalok jöttek ezúttal is, közülük kiemelendő a remek teljesítményt nyújtó Szepessy. Ezúttal viszont pluszosan jöttünk ki az eladásokból, így legalább Nikolic a Gödörben kezdte meg az idényt. 

Kispest ellen zártunk itthon, a Bozsikban kezdtünk nem egészen két hónappal később. Sajnos a hazaiak részéről a hangulat nélküli meccsek garantáltak arrafelé amíg Hemi papa irányít, és mi se túl nagy számban jelentünk meg az idénynyitón, de azért a létszámhoz képest végigtoltuk a meccset. Itt debütáltak az első generációs idegenbeli drapik is. A szokásosnál kicsit lejtősebb hazai pályán végül 3-1-es vereséggel nyitottuk a szezont, de a mutatott játékra, az új mezekre és a lelkesedése nem lehetett igazán panasz. A Bozsikból egy mikrobusznyi ultra megfogadta a tanácsot, miszerint „Ha elindulsz végre, mindig csak keletre tarts! Soha sem nyugatnak!” így Székelyföld felé vettük az irányt, ahol újra egy csodálatos hetet töltöttünk, és csak a szezonnyitó hívó szavára sikerült hazaérnünk szeretett városunkba! Sajnos a szokásos nyári kezdés az első hazai mérkőzésre is rányomta a bélyegét, mind a hazai-, mind a vendégoldalon. A tavalyihoz képest jelentősen meggyengült haladás ellen viszont könnyed, 3-0-ás győzelmet arattunk.
Egerszegre is kevesebben is utaztunk el, mint az előbbi szezonban, és bár a hazaiak csapat veszélyesen játszott Fortuna ezúttal velünk volt, és itt is sima 3-0-s győzelmet arattunk, ami még minket is meglepett.

Következett egy válogatott összecsapás, a két sorsdöntő selejtező előtt egy barátságos labdázgatás romániával, hivatalosan Marian Cozma emlékére. Kisteleki elvtárs tehát egy tragédiát arra használt fel, hogy későbbi rendeleteit megalapozandó, egy potenciálisan a balhét magában hordozó összecsapást szervezett, pár héttel a bukarest-Újpest összecsapás után. Mindenki kedvenc ellensége kapitális öngólt lőtt, hiszen a magyar tábor nem ült fel a provokációnak, problémát csak a "hobbtiok" okoztak, akiknek maréknyi táborát sem sikerült maradéktalanul megmotoznia a rendezőknek. A pályán látott gyenge játék egy nem túl erős ellenfél ellen sajnos már magában hordozta a későbbi kudarcok lehetőségét. 

Jött a Nyíregyháza elleni meccs, amelyen az előző kettőn elért eredmények után kötelezőnek tűnt a győzelem. A nyírségi ultrák egy kisbusszal érkeztek a hosszú túra végére, csapatuk pedig meghálálta a bizalmat, hiszen elvittek tőlünk egy pontot.
Paks minden évben a leggyengébb túrák egyike, se távolság, se hangulat. Tavalyi szezonhoz képest kevesebben, mindössze tucatnyian képviseltük magunkat, és szurkolás is csak az első félidőben volt, részben a csapat rendkívül gyenge teljesítménye miatt, nagyobb részben viszont a vendégben lévő "mezei" szurkolók miatt, akik csak azzal voltak elfoglalva, hogy torkuk szakadtából válogatott anyázásokat vágjanak saját csapatuk játékosainak fejéhez. Persze a részeg huligánok továbbra is mi vagyunk. A hazai tábor a góljuk után aktivizálta magát néhány percre. 

Összefoglalva elmondható, hogy alaposan beragadtunk a rajtnál, szürke itthoni teljesítmény és gyenge létszámú vendég fellépések jellemezték a tábort, így a lehető legjobbkor jött a Fradi elleni hazai meccs. 5500 néző előtt kezdődött a találkozó, ami nem a mérkőzésről maradt számunkra emlékezetes. Itt történt meg az első kisebb konfrontáció az új Security-vel. Mivel hazai pályán pár esettől eltekintve sohasem volt problémánk a korábbi céggel, ezúttal is korrekten próbáltunk meg eljárni. Az első két hazai mérkőzésen azonban kiderült, hogy nem kicsit néznek hülyének minket, és talán arra gondoltak, hogy a "meccs végéig megkérdezzük, lehet-e pirót haszálni” játékukkal kihúzzák a szezon végéig. Ezúttal olyan szintre fejlesztették a színjátékot, hogy még az MLSZ ellenőrt is megkérdezték, majd persze már csak egy telefonra vártak. Sajnos ezúttal pár általunk „nem ismert” ember egyéni akcióba kezdett, így a pirotechnika nem maradt el. A mi tüzeink eközben a bejáratnál pihentek, így nem tudjuk „kik lehettek” a tettesek. A végén még kiderült, hogy mi bátorítottuk fel a fradistákat, ami mindenképpen megmosolyogtató kijelentés. A fővárosiak a környékbeliekkel kiegészülve megtöltötték a vendégszektort, a végén azonban már ők is inkább magukat szórakoztatták a dögunalmas összecsapáson. Külön öröm számunkra, hogy hodgyai és udvarhelyi székely barátaink a szektorunkban tekintették meg a meccset, és velünk töltötték az egész hétvégét. Tőlünk talán ez volt az első elfogadható hazai produkció az idényben, amit az esti RomEr koncerten ünnepelte meg a társaság zöme. 

Elérkezett a nagy nap, a svédek elleni vb-selejtező. Mindenki bizakodva várta az országban az összecsapást, Kaposvárról többen vágtak neki külön kocsikkal, a pesti brigád viszont érdekes módon egy kocsmában tekintette meg az összecsapást. Jó volt találkozni az albániai túrán megismert barátainkkal, a tárborra ezúttal sem lehetett panasz. A meccsről felesleges írni, mindenki emlékszik az eredményre. Ezúttal 16 perc reménykedés lett kiosztva nekünk. 

Portugália sajnos még simábban lépett le minket, azonban a felelgetős szurkolás és a homoszexuális szépségkirálynőt éltető dalocska minden helyszínen lévőben megmaradt. Ezzel tehát ismét elszálltak az esélyek, és a várva-várt Dán kirándulásból mentalitás túra kerekedett, ami helyett inkább az utánpótlás felé fordítottuk tekintetünket.
”Paksi túra valamivel jobb vendégszektorral”: így foglalható össze a Vasas elleni 90 perc. Viking segítséggel elég jó hangulat kerekedett, bár a pályán inkább bóhozatot láthattunk, mint meccset. MTK ellen jött az idei negatív rekord, mind gólarányban, mind szurkolásban. Elmondható, hogy a pesti túrák ősszel nem úgy alakultak, ahogy terveztük. A meccs pozitívuma volt, hogy végre volt büfé és sör a vendégszektorban, a negatívuma pedig, hogy ugyanott néhány hazai szimpatizáns is, akiket nem láttunk ott szívesen. A túra fénypontja a tehetséges Fehér Vihar zenekar koncertje volt a barátságos FSZ Liga sörözőben. 

Sajnos a csapat zuhanó teljesítménye a szurkolásra is kihatott, így a Debrecen elleni meccsen kimondva kimondatlanul úgy éreztük, hogy ezúttal a csapaton a sor, nekik kell megmutatniuk, hogy érdemes kiállni mellettük. Előzetes félelmeinkkel ellentétben, egy nagyon jó meccs kerekedett az összecsapásból, ami a hazai ultra életben mégse a 4-4, sokkal inkább a vendégek létszáma miatt hagyott nyomokat. Mivel belátható időn belül nekünk nem kell választanunk a BL és a bajnokság között, nem foglalnánk állást az ügyben, de a munkanapot és a távolságot semmiképpen sem szabad figyelmen kívül hagyni! 

Következett a szezon mélypontja, a fehérvári mérkőzés. Közel álltunk ahhoz, hogy megtörténjen az a szégyen, hogy az egyik legközelebbi túrán ne legyen kint a White Wolves drapi. Szerencsére ez végül nem történt meg, ennek ellenére ez a meccs sötét foltként vonul be a tábor életébe. Az utóbbi öt év leggyengébb fehérvári létszámát produkáltuk. 

Elkezdődött a kupa számunkra is, sokáig nem volt biztos kit kapunk az első fellépésen, végül a Veszprém testén átjutva gyirmóti kirándulás következett. Utolsó találkozásunkkor remek hangulatú kupameccs kerekedett, így most is hétköznap ellenére mindenképpen tiszteletünket akartuk tenni a településen. Kaposvárról autóval illetve Pestről vonattal céloztuk meg a Győr menti „Lila akác közt”. Bár a csapat rendkívül indiszponáltan játszott, végig énekeltük a meccset, és megesett, hogy a szurkolás helyett néha a túlbuzgó biztonságiak kedvéért nacionalista dalok kerültek a repertoárba. Ja, és megtudtuk, hogy a gyirmóti pályán - egyedül a világon - az első sor elméletben nem képezi részét a vendégszektornak, talán lesz majd, aki elhiszi. A végén még egy igazi tizenegyes párbajt is láthattunk. Kis szépséghiba, hogy elszámoltuk magunkat, így úgy nyertük meg azt, hogy csak az ünneplő játékosok miatt vettük észre. 

Az Újpest ellen egy újabb tv-és összecsapás következett, ami a tavalyi évhez hasonlóan indult, ezúttal azonban a csapat végig őrizte előnyét, így sikerült megszereznünk a második bravúr győzelmet. A vendégszurkolók a második gólig becsülettel tették a dolgukat, a fradisták után kicsivel lemaradva a második legnagyobb létszámot hozták a vendégben. 

A következő hetek Győr jegyében teltek, a kupameccset sikerült úgy szerveznie a drága mlsz-nek, hogy esélyünk se legyen megjelenni, a bajnokin viszont legalább páran képviseltük a csapatot. A tavalyi szezonhoz hasonlóan ismét egy nappal előbb kerekedtünk fel Kaposvárról, hogy győri ismerőseinkkel italozzunk végig egy remek estét, ez idén is maradéktalanul sikerült. A meccs érdekessége a győri tábor megosztottsága volt számunkra, négy-öt felé szakadva a stadion különböző pontjain nem nagyon lehet összefogni a szurkolást (mondjuk a létesítmény és a kihasználtsága alkalmas a bújócskázásra). Reális egy pontot sikerült elhozni a Kisalföldről. Az itthoni kupameccsre nem érdemes karaktert pazarolni, ha szóltak volna a fiúk, hogy nincs kedvük játszani, lett volna más meccs is az igazi határokon belül. Így csak maradt a szokásos balhé a szekuval. 

Másnap egy igazi csemege kirándulás következett, a Patalom – Szentgáloskér megyei másodosztályú derbin jelentünk meg, miután a hazai csapatban csoportunk három tagja is játékosként szerepel. Ők és a többi játékos meg is hálálták a szurkolást, és kitömték a vendégeket. Úgy látszik, itt még értékelik a szurkolókat, hiszen a hazaiak edzője a Somogy Sportja hasábjain külön megköszönte a WW-nek a szurkolást, ráadásul az MLSZ csekkje is elmaradt ezúttal, úgy látszik megye 2-ben még legális a pirózás! 

A kecskeméti ördögök csapata a Haladáshoz hasonlóan sokat gyengült tavalyhoz képest, ráadásul egy igazi vezért is elveszítettek Szivics távozásával. Ennek ellenére szép számban képviselték csapatukat, akik ellen ismét sikerült nyerni, Maróti "egy láda sör" Béla góljaival. Ennek örömére volt egy gyors koccintás a két tábor tagjai között, akik a viszontlátás ígéretében hamar útra keltek. 

Minden jó, ha a vége jó szokták mondani, ez esetben pedig nincs okunk panaszra, hiszen a diósgyőri túra remekül sikerült. Végre sikerült megtölteni egy kisbuszt egy igazán kimerítő utazásra, ráadásul egyik társunk magára vállalta a sofőr szerepét, így még az időnket is mi oszthattuk be. A rend éber őrei sem számítottak ilyen jelenlétre, hiszen békésen aludtak az út mellett, mikor beléptünk Miskolcra. Így sikerült a hazai oldal felől közelítenünk, ahol Oláh Lórival találkoztunk, kinek autóját már a pályán kiszúrtuk. Hogy ide jön tavasszal, talán Diósgyőrbe vagy marad, ahol van, az egyelőre megjósolhatatlan. Kisvártatva a pesti brigádunk járműve is befutott. Régi mumusunk a borsodi csapat, így most se számítottunk sok jóra, Nikolics azonban úgy döntött lerendezi nekünk a meccset, így az első nb1-es kaposvári győzelmet láthattunk az Acélvárosban, ráadásul a második generációs drapik is bemutatkoztak. A hazai brigád már eljutott arra a szintre, hogy a mérkőzéstől teljesen függetlenítve magát, egyenletes színvonalon nyomjon végig egy meccset, sok vidéki tábor tanulhat tőlük ebben. Hazafelé még megálltunk a fővárosban, és felkerestük Rákóczi szobrát a Hősők terén.

A sikeres világbajnoki szereplés után, Olaszország ellen kellett helyt állnia a magyar utánpótlás válogatottnak. Mivel a dán túra elmaradt, gondoltuk az olimpiai selejtező mérkőzés egy kis gyógyírt jelenthet a válogatott szempontjából kudarcokkal teli ősz után. Egy autóval vágtunk neki az útnak, hogy képviseljük a kaposvári színeket. Győrben először találkoztunk dugóval, ami előre vetítette, hogy végre jó hangulat lesz a hatalmas stadionban. Sajnos csak az egyik felét nyitották meg, pedig a remek akusztika miatt nem mindennapi buzdításban lehetett volna részesíteni a srácokat. A szurkolás irányítását az új, de rendkívül lelkes Carpathian Brigade vállalta magára, és sikerrel fogták össze az alsó szektorrész egyik szélét. A meccsen hamar vezetést szereztünk, az olaszok pedig mindent kihagytak (amit nem azt Gulácsi lenyelte), így sok izgulni való szerencsére nem volt. Szünetben találkoztunk Sanyi barátunkkal a Vikingből, aki barátnőjével érkezett a meccsre Pestről, és mentek tovább a végén Belgiumba... Hazafelé még volt egy kis fürdés a Balatonban, illetve egy kis kocsma látogatás. 

Végére kiegyenesedett a szurkolók és a csapat teljesítménye is, így igazi bónusz meccsként tekintettünk az utolsó hazai találkozóra. Véber Gyuri már a bajnokit megelőző Ligakupa meccsen kiállítatta magát, illetve majdnem összeverekedett egy kaposvári szurkolóval, így parázs összecsapásra volt kilátás. Ez utóbbit később szinte teljesen megakadályozta a köd, szerencsére a fiúk gondoltak ránk és az előttünk lévő kapuba rámolták be a két gólt. A Bakony Tigers is képviseltette magát, a törölköző már a múlté, viszont a megafonra előre felvett "Hajrá Pápa" rigmus ezerszer való lejátszása kissé monoton tud lenni. 

Mivel a november vége már semmit sem tartogatott számunkra, hirtelen jött meghívásnak eleget téve csatlakoztunk Viking barátainkhoz, és kora reggel útra keltünk a Felvidékre, hiszen a Corgon ligában épp Besztercebánya - DAC összecsapás volt soron. A korai indulás miatt belefért a programba egy-egy városnézés és sörözés Zólyomban és Besztercebányán is. A hangulatra csak az nyomta rá kicsit a bélyegét, hogy még a határon innen sofőrünk beleszaladt egy kamerába, így a gyorshajtás miatt kicsit drágult a túra. A mérkőzés kezdetére a stadionban voltunk, ám a vendégek zöme még úton volt. Helyi szurkolók nem voltak túl sokan, de a hangosbemondón folyamatosan előre felvett szurkolást játszottak. Úgy a 10. perc körül egészült ki a vendégsereg, sajnos a szurkolás kicsit összeszedetlen volt, de az biztos, hogy ott sokkal nagyobbat ütöttek az "utálunk szar szlovákia...", "ki a faszom az a Jan Slota...", "Nincsen hazátok...", stb dalok. A csapatot ez nem nagyon hozta lázba, kettő kapott gól mellé csak egy kapufát tudtak összehozni. Miután mindenkitől búcsút vettünk még egy lángost ettünk a Tesco parkolóban, ahol meglepő módon, magyar volt az eladó. Szomorú, hogy ezen kellett meglepődnünk.

Összeségében egy gyenge őszön vagyunk túl, ami után megpróbálunk mindent megtenni, hogy tavasszal nagyobb erőbedobással képviseljük a Rákóczit! Kezdjük ezt a hagyományos szombathelyi szurkolói focival, amire ezúton is köszönjük a meghívást! Jó túrákban nem lesz hiány (FTC, UTE, Debrecen, Nyíregyháza, Kecskemét), úgyhogy mindenki kezdheti a gyűjtést! 

Boldog Karácsonyt és jó meccsekben, gazdag Új Évet kívánunk minden kaposvári sportbarátnak, és magyar utlrának, külön kiemelve BKV-és barátainkat! Nem kívánhatunk többet, mint hogy 2010-ben minden MAGYAR EMBERNEK adjon az Isten: Szebb jövőt!